Boszorkánylegenda

Ezt a mesét a dédnagyapám mesélte nekem, aki Kern Tóbiástól a nagy soproni mesemondótól hallotta. Halljátok hát, így szól:

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy jóravaló kapáslegény, akit Gottliebnak hívtak.  Ez a történet abban az időben eset meg, amikor Sopronban még éltek boszorkányok. Ebben a városban lakott Gottlieb is a jóravaló kapáslegény, a Kis Pócsiban, amit ma Pócsi utcának hívnak. Ebben az utcában volt egy Kőkút, mely az István bíró utca sarkán állott. Ide jártak a boszorkányok éjjelente a szennyesüket mosni. Szorgalmas legény volt ő, becsületes jóravaló. Lakott abban az utcában, már a Kis Pócsiban, egy szép leány, akit Luisének hívtak. Tetszett ez a leány Gottliebnek, hát rendszeresen látogatta is a lányos házat, udvarolt Luisének.

Történt egyszer, hogy Gottlieb az egész napot a szőlőben töltötte kapálta a szőlőtöveket. Estefelé mikor hazafelé ment. Látja ám, hogy a cimborái betértek a kocsmába egy italra. Észrevették és hívták üljön már közéjük. Hát Gottliebnak sem kellett kétszer mondani. Leült a legények közé. Ahogy ott iszogatnak, beszélgetnek, tréfálkoznak egymással egyszer csak megszólal az egyik legény:

• Te Gottlieb aztán tudod-e, hogy mit beszélnek az emberek? - kérdezte tőle az egyik pajtása.

• Mit?

• Hát azt, hogy a kedvesed a Luise egy boszorkány.

• Nem boszorkány az! -vette védelmébe a szerelmét Gottlieb.

• De bizony az, ha mondom! Az anyjával Magdalennel együtt. Láttam őket éjjel mosni a szennyest a kő kútnál. -bizonygatta a legény. (Abban az időben állítólag a boszorkányok éjjelente a Kis Pócsi sarkán lévő kő kútban mosták a szennyest és tartottak titkos megbeszélést.)

• Márpedig nem az, ha mondom, hisz ismerem. De úgy látszik ti többet tudtok róla, és jobban ismeritek, mint én!

• Tegyünk egy próbát! Minden kedden a boszorkányok éjjel elrepülnek a Kecskepatak völgyébe ott tartják a titkos összejöveteleiket és járják a boszorkánytáncot! Azt javaslom barátom fordítsd ki a ruhád és így láthatatlanná válsz, és bújj el a kemencében. Onnan bátran megfigyelheted őket és akkor kiderül az igazság.

Következő kedden Gottlieb úgy is tett. Kifordította a ruháját, így láthatatlan lett a boszorkányok előtt, és elbújt a kemencébe már délután mikor a lány és anyja nem voltak otthon. Szürkületkor mikor hazajöttek nem vették észre Gottliebot. Innen látta, hogy a lány anyja Magdalena bekente magát varázskenőccsel és elmondta a varázsigét: 

• „Kirepülök, kirepülök.

• Mindenhová elrepülök.

• Visszarepülök, semminek

• Neki nem repülök!”

És láss csodát, kirepült a kéményen. Luise még egy ideig várta Gottliebet hátha eljön, nagyon szeretett volna találkozni a fiúval. Aztán mivel a legény nem érkezett meg, bekente ő is magát a varázskenőccsel elmondta a varázsigét:

• „Kirepülök, kirepülök.

• Mindenhová elrepülök.

• Visszarepülök, semminek

• Neki nem repülök!”

Ezzel Luise is kirepült a kéményen. Most, hogy ezeket látta Gottlieb megijedt. De nagyon kíváncsi lett, gondolta egy életem egy halálom ennek a végére járok. Bekente hát magát a kenőccsel és elmondta a varázsigét:

• „Kirepülök, kirepülök.

• Mindenhová elrepülök.

• Visszarepülök, semminek

• Neki nem repülök!”

Elrepültek, hát egymás után szépen sorban Magdalene, Luise és Gottlieb. 

Abban az időben a Kecskepatak völgye páfrányokkal benőtt sűrű sötét kísérteties erdei hely volt. Nem véletlen hát, hogy a boszorkányok itt tartották a táncaikat, a város polgárai nem kívánkoztak oda, féltek a boszorkányok átkaitól. 

Gottliebet ennek ellenére hajtotta a kíváncsiság és szeretett volna meggyőződni róla, hogy Luise tényleg boszorkány. Mikor közelített a Kecskepatak völgyéhez már messziről látta, hogy az erdőben ég a tűz. Ez óvatosságra intette. Odalopódzott hát és megbújt egy erdei fenyő ágai között. A boszorkányok táncoltak a tűz körül. A táncnak lassan vége lett, közeledett a lakoma és a boszorkány szertartás ideje. Ekkor megszólalt a boszorkánymester:

• Te egy fertály órát késtél, így ma te leszel az áldozat-mutatott Luisére.

A tűz már éget, megfogták és megsütötték a lányt és szétosztották a jelenlévők között. A boszorkánymester a fiúnak is adott egy adagot, ugyanis minden jelenlevőnek kellett a lakomából is enni. Na de hát, hogy láthatta meg a boszorkánymester Gottliebot aki alaposan felkészült, kifordította a ruháját, igen ám, de a dohányos zacskóját elfelejtette kifordítani ezért láthatta meg a boszorkánymester.

A többiek megették és a lerágott 359 csontot mind összegyűjtötték, egyedül a fiú nem nyúlt a neki dobott bordához, hanem fogta és elhajította az erdőbe, majd elsomfordált és felmászott egy fára. Éjfél elött a boszorkánymester összeállította a csontokból a lányt csak egy borda hiányzott. Akármennyire keresték az a borda csak nem került elő, amit a szerelmese eldobott. Gondolt egyet a boszorkánymester és mivel sürgette az idő (mindjárt éjfél üt a Tűztorony órája) pótolta a hiányzó bordát, egy bodzafa ággal. Majd annak rendje és módja szerint feltámasztotta a lányt és mondta neki:

-Vigyázz! Mert ha valaki egyszer azt mondja neked” hullrani RIP” abban a pillanatban elveszted az összes varázserődet és veled együtt a város összes boszorkánya.

Éjfélkor a boszorkányok hazarepültek. Gottlieb megvárta a hajnalt. Lemászott a fáról visszafordította a ruháit és hazaballagott. 

Másnap a kocsmában ismét összetalálkozott a cimboráival. Azok kérdezgetni kezdték:

• Na mesélj? Mit láttál? Mondjad már? - kérlelték.

• Jobb lesz nektek, ha nem tudjátok. -mondta szomorúan Gottlieb.

• Tehát akkor igaz. Mégiscsak boszorkány. - jelentette ki az egyik legény.

Ebben a pillanatban ért az asztalukhoz Susanne a kocsmáros lánya, ránézet a szomorkodó fiúra és huncut mosoly és kacsintás kíséretében egy kupa bort rakott Gottlieb elé, hogy szavam ne felejtsem régóta tetszett a legény neki.

De Luise egy boszorkányos varázslattal magába bolondította Gottliebet és ezért észre sem vette a szép Susannét.

A bor mégiscsak megoldotta a nyelvét Gottbiebnak és elmesélte a legényeknek, amit látott az előző éjszaka. Ezek után elhagyta Luiset. A boszorkánylány bosszút fogadott.

• Ha az enyém nem leszel, nem leszel senkié se. Nem veszel feleségül engem, hát más lányt sem fogsz.

Ahogy eltelt egy esztendő Gottlieb mégiscsak házasodásra adta a fejét. Mit gondoltok kit készült elvenni feleségül?

A kocsmáros lányát Susannét vezette az oltár elé. Amikor a szertartás véget ért, a lakodalmat a Feuchtinger vendéglőben tartották.

Éppen végeztek a levessel amikor halk kopogás hallatszott az ablak felől. Luise állt az ablak elött, szerette volna beváltani a fogadalmát ezért hívogatta Gottliebet. Az ifjú férj megérezte a veszélyt csendesen figyelmeztette a párját, bújjon el gyorsan a konyhában.

Felkelt az asztaltól és kiment a vendéglő elé, hogy szemébe nézzen a boszorkánylánynak, aki valamikor a kedvese volt. Luise boszorkány szokás szerint arra készült, hogy táncba viszi majd felrepíti a levegőbe a hűtlen kedvesét és ott széttépi.

• Gottlieb mikor engem elhagytál fogadalmat tettem, ha ez enyém nem leszel, nem leszel senkié sem! Eljöttem hát beváltani az ígéretemet. - mondta neki, és már lépett is feléje, hogy megragadja és táncba vigye. Gonosz boszorkánytáncba. 

A legény hamar kapcsolt mi vár most rá. Eszébe jutott a Kecskepatak völgyében elhangzott varázsige.

• Hullrani RIP ! – kiáltotta hangos szóval.

Láss csodát Luise abban a pillanatban elengedte a fiút és fáradtan gyengén esett a földre. Susanne kirohant a konyhából és boldogan ugrott szerelme nyakába.

Gottlieb és Susanne sokáig éltek boldogságban szeretetben, sok gyerekük született. A boszorkányokkal többé nem volt gondjuk. 

Mi lett a boszorkányokkal? Talán még ma is köztünk élnek (varázserő nélkül), ha meg nem haltak.

Aki nem hiszi járjon utána.

Bünker János Rajnárd és Gabnai Sándor műveit felhasználva, átdolgozta: Tömördy Szabolcs